Reikort Ildikó MZMSZ plakettje
 
 
Reikort Ildikó, mesterpedagógus kollégánk az Oktatási Hivatal felkérésére workshopot tartott saját kialakítású RekArt-rendszeréről az Őszi Pedagógiai Napok keretében a Kós Károly Művelődési Házban. Idén az eseménysorozat új programelemmel, a Mesterprogramokkal egészült ki, melyen a mester- és kutató pedagógusok nagyobb nyilvánosság előtt mutathatták be mester - kutatóprogramjuk megvalósításának valamennyi pedagógus számára hasznosítható eredményeit. 
Ide kapcsolódik az a hír is, hogy a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete által létrehozott szakmai Kuratórium Reikort Ildikónak a magyar művészeti nevelés-oktatás terén kifejtett több évtizedes kiemelkedő munkájáért a 'Magyar Művészetoktatásért' díjat adományozta. A díjat 2020-ban kapta a tanárnő, de ünnepélyes keretek között személyesen csak 2021. november 13-án tudták átadni.
 
Szívből gratulálunk kollégánknak!
 
 
 
 
 
 
Dévai Ferenc elismerése
 
Dévai Ferenc, mindenki 'Feri bácsija', iskolánk karbantartója egy újonnan alapított elismerést kapott az önkormányzattól, melyhez sok szeretettel gratulálunk!
Idézet a város honlapján 2021. 10.25-én megjelent hírből:

"A hivatalos városi díjak átadását követően dr. Göbl Richárd kezdeményezésére idén egy újabb elismerésre is sor került, mely jól illik az 1956 forradalom szellemiségéhez.

A szabadságharcnak számtalan névtelen hőse volt. Ők voltak azok, akik, élelmet, meleg teát, kenyeret vittek a szabadságharcosoknak. Őket a szabadságvágy mellett elsősorban az emberbaráti szeretet motiválta. Budakalászon ma is vannak ilyen emberek. Ők azok, akik az elesettek mellé állnak, naponta élelmet visznek nekik és minden ügyes-bajos dologban készek segíteni. Magánemberként kezdeményeztem, hogy egyet ezek közül a nagyszerű emberek közül ma emeljünk ki. A „Névtelen Jótevők Emléke” díjat Dévai Ferencnek, mindenki Feri bácsijának szeretném átadni – fogalmazott a polgármester."

 

H. Kürtösi Mónika - IV. Babszimpózium
 
H. Kürtösi Mónika, zongora és zeneelmélet tanárunk  „Diszpedagógia és digitalálékonyság - avagy az online zongoratanítás útkeresői” címmel tartott előadást a IV. Babszimpózium című szakmai napok keretében a budapesti Kodály Emlékmúzeumban. Előadásában a zongora tanárok digitális oktatási tapasztalatairól gyűjtött kutatási eredményeket dolgozta fel. Az ország minden részéből érkeztek zenepedagógusok erre a 3 napos továbbképzésre, hiszen olyan neves művésztanárok tartottak előadást és zongorakurzust, mint Eckhardt Gábor, Kemenes András és Taraszova Marianna. Kolléganőnk két tehetséges növendéke - Drucza Dávid és Hegyi B. András - is szerepelt a kurzuson. Gratulálunk Nekik!